Búcsú Deonicán

A Deonica mint település már hatvan éve nem létezik. Egykori lakói és a muzslyaiak emlékében azonban tovább él. Évente egyszer kimennek a falut jelképező kereszthez, hogy emlékezzenek az ott eltöltött évekre. Vasárnap is megünnepelték a deonicai búcsút, vásári árusok és vigasság nélkül szentmisével.

Harmincöt magyar gazda vásárolt itt a házhelyeknek kijelölt, egy-egy holdnyi földet az 1930-as árverezésen. A Muzslyától 12 kilométerre létesült településnek a neve Deonica a kataszteri térképről ered, vagyis azt jelenti, hogy része volt a kincstári területnek. 1936-tól már iskolája is volt.

Hallai Zoltán, nyugalmazott történelemtanár: "Itt volt az iskola, amely négy osztályig képezte a gyerekeket, 1956-ig. Az utolsó tanító Dimitrijević Veselin volt, aki egy időben dolgozott az optáns iskolában, délután, délelőtt viszont magyarul, itt az úgynevezett deonicai iskolában. Az utolsó évben, az 1955/1956-ban 56 diákja volt."

A gyenge minőségű, szikes határ azonban nem tudta ott tartani az embereket. A jobb élet reményében a deonicaiak elkezdtek Muzslyára költözni. A házaikat maguk után lebontották, a vidék pedig szegényebb lett egy közösséggel.

Fodor Kovács Katica: "Nekem a gyerekkor itt volt. A gyerekkort nem lehet elfelejteni. Az örök életbe az a legszebb, nekem az volt itt a legszebb – a gyerekkor. Aztán a többi ment a maga útján. Itten a szülők annyira összetartottak, annyira, mintha testvérek lettek volna. Mindnyájan – az egész utca."

Mára már csak az egykor itt élők emlékei maradtak a megpróbáltatásokkal teli, nehéz, de a számukra szép életről.

Márton Lajos: "Emlékszek mindenre. Minden házra, hol van. Mert első osztályt, meg a harmadikat, azt itt jártam. Mert úgy jártam iskolába, ahol iskola volt. Mi körülbelül a közepén laktunk ott az optáns iskolába. Oda is jártam másodikba, meg negyedikbe. Úgyhogy ahol volt tanító, akkor úgy jártam iskolába. Meg hát itt voltak, a nagybátyám is itt lakott, Márton Mihály bácsi."

1937-ben Deonicán egy keresztet emeltek. Attól kezdve minden évben, szeptember elején - a muzslyai búcsú előtti vasárnapon – itt tartott tábori misét a muzslyai pap. A település egykori lakói és azok leszármazottai ma is minden évben együtt imádkoznak a keresztnél.

Janez Jelen, szalézi szerzetes: "Ez a hagyomány és ezt kell tartani. Azért mert a fa is csak akkor bír nőni, ha van gyökere. Ha hiányzik a gyökér, akkor jövője se lesz. Ma olyan időkben élünk, amikor hiányoznak a gyökerek."

Az eredeti helyéről áthelyezett kereszten kívül már csak néhány domb, egykori házhely jelzi, hogy valaha itt lakott település volt. Utolsó lakója Hallai István 1964-ben költözött el Muzslyára.