Hivatás, hobbi, életérzés - galambászok Székelykevén

Székelykevén a férfiak egy részének a galambászat ma is nagy szenvedélye. Két egyesületbe tagosodva aktívan működnek évtizedek óta: a Magasrepülő Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületét 1967 elején alapították, míg a Beaz Magasrepülő Galambtenyésztők Egyesületét 1993-ban hozták létre.

Korsós Antal 1967-ben, a Galambász Egyesület megalapításakor a legifjabb tagja volt, még diákként tagosodott. Ma az egyesület legidősebb tagjának számít, aki ötvennyolc éven át hűségesen tenyészti kedvenc galambjait.

„Apám és mindkét öregapám nagy galambász volt, és azelőtt volt kivel galambászni a faluban. Volt, amikor ötszáz-hatszáz galambom volt, de most nincs negyven-ötven, de nincs kivel galambásszak. Ha akarok például pávagalambot tartani, kéne egy bak, el kell menjek harminc-negyven kilométerre, hogy kapjak valahol, a faluban nincs senkinek.”

A galambok és a díszbaromfik a Korsós család udvarának díszei. A ház gazdájának mindennapos kötelessége a szárnyasok gondozása, etetése. Ezt ő hobbijának tartja és gyönyörködik minden egyes szárnyasában. „A pávagalambnál azt nézik, hogy minél nagyobb farka legyen és minél nagyobb legyen az a kerekség rajta, és rövid lába legyen. Amelyiknek kicsi a farka, hosszú a lába, azt nem osztályozzák le a kiállításon. Valamikor nagyon sokat jártam kiállításra, de most már nem.”

A Korsós házaspár nyugdíjasként faluturizmussal foglalkozik Székelykevén. A díszbaromfi tartás is részben ezt a célt szolgálja. A külföldön élő unokáknak is öröm a galambokkal való foglalkozás az itthon töltött szabadság idején, de Antal elmondása szerint a fiatalokra már nem számíthat, nem folytatják kedvenc hobbiját.

Brasnyó Ferenc udvarán a sajátkezűleg elkészített ketrecekben díszmadarak és magasrepülő galambok kaptak helyet. Gazdájuk nagyon sok időt tölt a szárnyasok gondozásával, amit azok a versenyeken elért eredményekkel viszonoznak neki. „Több mint kétszáz darab van, úgyhogy van itt, lent is, van még a padláson is, ott is tartok galambokat, és ezzel foglalkozok majdnem ötven éve. Én itthon vagyok, amikor megkezdődik a szezon, majdnem egész nap fönt vagyok velük, reggeltől estig. Etetem, kikísérem a galambokat, fölhajtom őket, s akkor azt kell kísérni, hogy hogyan repülnek - egyben repülnek-e, külön repülnek, azt mind. És akkor készítem a galambokat a versenyre, bejelentem, majd jön két bíró, leülnek és velem együtt nézik majdnem egész nap.”

A galambok mindennapi ellátása elég nagy mennyiségű eledelt igényel, különösen így, tél idején. „A téli szezonban, ilyen hidegben a galambok több ételt is követelnek, mert hideg van, de amikor nyáron készítjük el a versenyre a galambokat, akkor csak grammokra mennek, úgy hogy egy galamb majdnem tizennégytől - tizenhét-tizennyolc grammot kap naponta ételt.”

Fütyü István régebben földműveléssel foglalkozott. Az utóbbi tíz évben, nyugdíjasként most már csak baromfi- és galambtenyésztéssel tölti napjait. „Legjobban a postásgalambokat szeretem és a pávát. Páva, az rögtön utána. Szívesebben vásárolok madarakat, sajnálom eladni. Adtam el sokat, s aztán másnap bántott. Sajnáltam.”

Lőrinc István udvarán több fajta díszbaromfi kapott helyet. Ezeket kiállításokon szerezte be, de a sajátját is tudja értékesíteni, ha többlet van belőle. „Olyan házból jöttem ki, falusi házból, ahol jószágot tartottak, szárnyas állatokat. Gyerekkoromtól szerettem az állatokat, s ahogy idősödök, úgy szeretem tovább.”

A székelykevei galambászok nagy része már nyugdíjas, vagy nyugdíj előtt áll, de olyanok is vannak, akik a teljes munkaidő után a tenyészállataik gondozásában lelik meg a napi pihenőt, nyernek nyugalmat. Bogos Tivadar: „Minden galambásznak van annyi ideje, amennyi szükséges a saját tenyészállataira hogy meglegyen.”

A galamb- és fajbaromfi fajtákról most már szakkönyvekből, szakdolgozatokból, különféle szabályzatokból tudnak tájékozódni azok, akik újabb fajtákat szeretnének magukénak tudni. „A galamboknál a tollazat, az állás, a magasság, a hosszúság mindenféleképpen osztályozva vannak és a versenyek most már nemcsak helyi és regionális szintűek, hanem most már Székelykevéről is megyünk Balkán szintű versenyekre.”

Minden galambász álma, hogy kedvenc szárnyasa eredményt érjen el a versenyeken, díjban, elismerésben részesüljön. Így sokasodnak az elismerő oklevelek, serlegek, külön díjak. „A serlegeket kísérő kitüntetés az aranygyűrű. Tehát itt, a magasrepülőknél van az aranygyűrű, ami csak azok a galambok tudják elkapni és azok a versenyzők, akinek a galambjai leszállnak tíz és több óra hosszát.”

A galambász egyesületek fenntartásához szükséges anyagi fedezéket a tagsági díjból és a kiállítások, vásárok szervezése alkalmával begyűjtött eszközökből biztosítják.