A „sáros lábbal repülni próbáló bácskai festő” Budapesten

Sokan voltak kíváncsiak Pósa Károly magyarkanizsai festőművész budapesti kiállítására. Tóth Gyulától, az alkotó közeli barátjától megtudhattuk egyebek mellett azt is, hogy a festő impulzív, gyors energiákkal fest, ami a kiállított képeken is visszatükröződik.

„Otthon a lakásunkban három, négy, öt, hat festménye is lóg a falon, amik nem most készültek, hanem három, négy, öt évvel ezelőtt, amik nem csak nekem a kedvenceim, hanem a páromé, a feleségemé is, és az fogott meg bennünket a képeiben, hogy nagyon színesek, és nagyon különlegesek a színösszeállítások.”

A kiállítás fővédnöke Dr. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

„A határon túli magyar művészet az rendkívül magas színvonalú Erdélyben is, Délvidéken is, a Felvidéken is, Kárpátalján is, és az elmúlt évtizedekben nem volt olyan mértékben gondozva, mint amennyire kellett volna. Ennek különféle politikai okai voltak, és azt hiszem, hogy egy komoly feladat, hogy fölfedezzük a külhoni magyar művészetet, és valamilyen gyűjtést, valamilyen rendszerezést is elvégezzünk nem csak a jelenlegi, hanem egy kicsit a múlt irányában is.”

A földhözragadt bácskai embereknek nagyon nagy a szárnyuk, és sáros lábbal is szeretnek repülni - fogalmazott Valkay Zoltán, a tárlatot megnyitó magyarkanizsai építész.

„Számomra Karesz az egy ilyen sáros lábbal repülni próbáló bácskai festő. Még akkor is, ha nagyon szereti a tengert festeni, ami szerintem megint egy olyan dolog, ami a mi határtalanságunk. Tehát a tengeren a hajózónak van reménye, hogy partot ér. A szárazföldi tengeren, ami a síkság, ott e reménytől búcsút vesz az ember, mert ott már a parton áll. Ez a paradoxona a síkságnak, a síksági létnek, hogy ott be vagy zárva abba a szabadságba, amibe a tengerész mondjuk nincs.”

Pósa Károly jelen pillanatban nem tudja megfogalmazni otthonának helyszínét. Egyfajta vándormadárként szeret a Gyimesekben, Bácskában és az Adrián tartózkodni.

„Ez a három világ az én sorsfordító három világom, lévén délvidéki magyarként Bácskát megismertem, ott születtem, aztán valami kegyelmi létként harmincvalahány éve a Kotori-öbölben egyetlen magyarként egy kis halászfaluban megtaláltam a földi paradicsomot, ahol úgy gondolom, hogy be is fogom fejezni a földi pályafutásomat, ami remélem, hogy még odébb van, és a Gyimesek pedig tulajdonképpen egy régi szerelem, egy lenyomata Montenegrónak és Bácskának, lévén ebben a három embertípusban nagyon egyet látok, ezt a képeim is talán megpróbálják visszatükrözni.”

A mintegy félszáz festményből álló tárlat augusztus 1-ig látogatható Budapesten.