Női esélyegyenlőség - Folyamatos harc az előítéletek ellen
De vajon mennyire egyenlő ma a férfiak és a nők esélye a munkában? Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a nőknek akár a színpadon, a vállalkozásban és a vezetői székben? Hogyan érvényesülnek, és hol ütköznek falakba? Stábunk ennek járt utána.
Bár a nők egyre nagyobb arányban vannak jelen a munkaerőpiacon, az esélyegyenlőség továbbra is kihívás. Az Európai Unióban a nők átlagosan 12–13 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak ugyanazon a munkahelyen.
Egyre több nő vállalkozás indításával teremti meg saját lehetőségeit, ilyen például Dupák Evelin, aki táplálkozási tanácsadóként dolgozik, és vállalkozóként is sikeresen helyt áll. Evelin szerint pályája elején nem az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy nőként dolgozik a szakmában, hanem az, hogy fiatal volt.
„A vállalkozásom a szerencse és a véletlenek mentén indult el. Az egyetem után valójában nem vállalkozni akartam, hanem munkát kerestem. Közben a szabadidőmben elkezdtem blogolni a Facebookon az étkezésről, receptekről és az egészségről. Egyszer csak az emberek elkezdtek megkeresni, hogy tudnék-e nekik egyéni tanácsadást adni. Valójában nálam a szükséglet jött hozzám. Innen indult el az egész...”
Evelin szerint sok nőben még ma is élnek azok a régi berögződések, amelyek azt sugallják, hogy bizonyos területek nem nőknek valók. A szakember úgy látja, ezek a gondolatok gyakran a családból és a társadalmi mintákból kerülnek a kollektív tudatba, és sok nőben önbizalomhiányt vagy önmegkérdőjelezést okozhatnak. Emiatt sokan nehezebben mernek belevágni saját karrierjük vagy vállalkozásuk felépítésébe.
„Nekem nőként a legnagyobb fejlődésem az volt, hogy hogyan maradjunk meg nőként, hogyan maradjunk meg nőnek, egy olyan világban, ami ugye a törtetésről, az előretörésről és a fölfelé mászásról szól minden esetben, és mivel foglalkozom rengeteget a nőknek az egészségügyi állapotával, illetve nagyon-nagyon szerettem a lélektani témákat is, ezért rettentően sokat foglalkoztatott az, hogyan lehet, úgymond női energiákat működtetni az otthonodban, a párkapcsolatodban, a mindennapjaidban, azzal, hogy mivel vezetőként működsz a vállalkozásodban, ott magadra kell húzni bizonyos férfi energiákat, ahhoz, hogy egyről a kettőre juss.”
Sóti Juli karrieristának vallja magát, aki kitartóan küzd az álmai megvalósításáért. Első zenekarába 14–15 évesen került, és azóta már a Sin Seekas zenekarvezetője. Bár a színpadon egyre több nő van jelen, a háttérben a férfiak gyakran uralják a szakmát, és nőként többet kell bizonyítani az egyenlő bánásmódért, mondja Juli.
„A 2000-es években női zenészek inkább csak énekesek voltak, és eléggé egyedül éreztem magam ilyen téren a fiúk mellett, viszont én mindig nagyon alkalmazkodó voltam, és nagyon jól tudtam ugyanazokat a feladatokat is ellátni, mint ők. Ugyanúgy pakoltam a hangfalakat, ugyanúgy én is mindent csináltam, kábeleket szedtem és hasonló, és akkor így valójában könnyű felvenni a lépést a fiúkkal, hogyha nem szeretnéd, hogy másként kezeljenek, és én is ezt a taktikát vittem, úgymond az elejétől fogva, hogy együtt dolgoztam velük a nulláról, a színpad fölépítésétől, a lebontásáig, és aztán a próbateremben az éjszaka, négy órakor bepakolásig, és akkor így tudtak egyenlő félként kezelni.”
Az énekesnő szerint a nők vezetőként sokszor más szemléletet hoznak egy közösségbe. A gondoskodóbb hozzáállás és az emberi kapcsolatokra való nagyobb figyelem erősítheti a csapat összetartását.
„A zenekari életben én a zenekarvezető vagyok, úgyhogy egy kicsit jobb dolgom is van, merthogy nagyon sok mindent én határozok meg, és ezért van egy ilyen vezetői szerepem. Viszont a koncertszervezés terén, ami szintén a zenekari életnek a nehezebb része és a social media világa, az szintén egy ilyen plusz dolog itt a zenélés mellett, és a zenei szervezésben érzem azért azt, hogy teljesen más, amikor felhívja a koncertszervezőt technikai részeivel egy férfi, és teljesen más, amikor egy nő felhívja, mert van egy kis különbség, azért még mindig nagyon férfias ez az egész szakma, nem a színpadon, hanem a színpad mögött.”
Sok munkahelyen ma már törekednek arra, hogy a nők és férfiak egyenlő eséllyel dolgozhassanak, és a teljesítmény alapján ítéljék meg őket. A Hét Napban mindenki ugyanolyan bánásmódban részesül.
Kartali Róbert, a Hét Nap főszerkesztője elmondta, szerencsére sosem tapasztalt a pályája során megkülönböztetéseket.
„Teljes mértékben úgy gondolom, hogy az esélyegyenlőség adott, és nincs megkülönböztetés nő és férfi között, főleg ami a médiát illeti. A Hét Napban például több nő dolgozik, mint férfi. Nincs megkülönböztetés. Fizetéskülönbség sincs. Ebben a világban nem kellene, hogy különbséget tegyünk férfiak és nők között.”
Az Európai Unióban a nők átlagosan 12–13 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak ugyanazon a munkahelyen.
Sárcsevity Hajdú Bea szociálpolitikus szerint ez térségünkben is érezhető.
„A másik az, amit szerintem tapasztalnak, és lehet, hogy jelenségként így nem is figyeltek fel rá még, de hogy ez az üvegplafon, ami azt jelenti, hogy van egy láthatatlan fal, amit nem tudnak áttörni bizonyos szakmákban a nők. Kimondatlanul, társadalmi struktúrából, szokásokból, szakmai kapcsolatokból adódóan, vagy éppen sztereotípiákból adódóan egyszerűen nem tudnak. Eljutnak egy bizonyos fokig, egy bizonyos szintig, és utána nem tudnak magasabb pozícióba kerülni. Kimondatlanul. Tehát ez nincs benne a szervezetnek a leírásában, de hát nem tudnak. Falba ütköznek valójában. Ami szerintem még így nagy problémát jelent munkavállalóként: a folyamatos lelkiismeret-furdalás jelensége, amikor eljutunk abba a korba, hogy szeretnénk munkát vállalni, de mellette családot is, akkor van egy belső vívódás, hogy mind a kettőt szeretnék nyilván jól csinálni, és hogy a társadalom nem segít ebben azt gondolom kellőképpen, hogy a nőnek ne legyen lelkiismeret-furdalása abban, hogy gyermeket is szeretne.”
A mindennapi életben a nőket gyakran érik tiszteletlen megjegyzések, például, hogy „ő csak egy nő”, és nem ritka a munkahelyi zaklatás, a mobbing sem, ami óriási pszichés teherrel jár.
„Nagyon sokszor hallunk hétköznapi életben olyan megjegyzéseket, hogy ő csak egy nő. Rengeteg vicc, tiszteletlen beszélgetés éri a nőket, de legtöbbször senki nem reagál rendesen. Fontos lenne ilyenkor megállni, és azt mondani: ‘ez most nem volt korrekt’. A nők végzik a láthatatlan munkák nagy részét: mosogatás, takarítás, gondozás, családmenedzsment – ezek a terhek jelentősen befolyásolják a munkahelyi lehetőségeiket. Én amúgy optimista vagyok, mert azt gondolom, hogy többet és többet beszélünk ezekről a dolgokról, az egyenlőségről, vagy a női-férfi szerepeknek a megváltozásáról, és úgy gondolom, hogy ma azok a nők, akik nevelik a fiaikat, azok már nem úgy nevelik, mint ahogy régebben nevelték. Azok a társadalmi normák, értékek egy kicsit fellazultak, megváltoztak, és azt gondolom, hogy az egyenlőségnek a legjobb úttörője az lesz, hogyha mi olyan férfiakat nevelünk, akik tisztelni fogják a nőket, akik tudni fogják, hogy a nők milyen értékesek, és azt is tudni fogják, hogy a láthatatlan munka az ő feladatok is, és nem csak a nő kell, hogy elvégezze, a nőnek meg nem kell megköszönnie, ha a férfi kipakol a mosógébből, ez természetes.”
Bár a nők ma is szembesülnek kihívásokkal a munkahelyen és a társadalomban, képességeik és kitartásuk segítik őket a helytállásban. Egyre több nő tud vezetőként, kreatívan és empatikusan hozzájárulni közösségük sikeréhez.
