Az 1944-45-ös délvidéki események kiemelt hangsúlyt kaptak (videó)

November 25-e a Szovjetunióba, a gulágokra hurcolt áldozatok emléknapja. Budapesten a Polgárok Házában tudományos konferenciát szerveztek, amelyen a 72 évvel ezelőtti kárpát-medencei eseményeket történészek elemezték. A tudományos megemlékezésén a 1944-45-ös délvidéki események kiemelt hangsúlyt kaptak. A nagy nyilvánosság előtt kevéssé ismert, hogy Vajdaságban is léteztek szovjet típusú táborok. Kiss Igor, kutató: „Tito kommunistáinak Délvidéken, a mai Vajdaság területén nagyjából három típusú tábora létezett. Ezek a civil táborok, a munkatáborok illetve a speciális táborok, azaz a haláltáborok, ahova már vagy a nagyon gyengéket, munkaképteleneket vitték el meghalni.” Csorba Béla néprajzkutató a járeki táborról beszélt: „A járeki tábor, mint ahogy más haláltáborok is, azért jöttek létre, hogy ott a munkaképtelen, öreg, beteg fogvatartottakat elpusztítsák. Nekünk, magyaroknak azért is fontos, mert ebben a táborban több mint 3000 magyar internált is volt, elsősorban a sajkásvidéki magyarokat küldték ide, a kilakoltatott magyarságot Csúrogról, Zsablyáról és 45 tavaszától már Mozsorról is.” Az események idején a német kisebbség szinte teljesen megsemmisült. Weiss Rudolf, a Német Népi Szövetség elnöke: „Borzasztó dolgok történtek, ha azt mondjuk, hogy akkor, 1944-ben, a Délvidéken, a mai Vajdaságban majdnem 400 ezer német élt, ma Szerbiában 4 ezer német él, aki be merte vallani, hogy német nemzetiségű. Ez valóban borzalmas tény.”



Friedrich Anna újságíró szerint a 72 évvel ezelőtt történtek elhallgatása mögött súlyos egyéni és társadalmi pszichés traumák állnak. „Általában véve a koncentrációs táborok túlélői azok az emberek, akik túlélték a magyarellenes megtorlásokat, úgyszintén évekig hallgattak, egyrészt félelemből, másrészt azért, mert annyira fájdalmas volt, ami történt, hogy a magyar nyelv szépen mondja: Ép ésszel ezt fel nem lehet fogni!” A Keskenyúton Alapítvány célja az 1944-45-ös délvidéki tragédiák kutatása. Botlik József, az alapítvány tiszteletbeli kuratóriumi elnöke: „Mindent megteszünk azért, hogy minél kevesebb jelöletlen sír, tömegsír, koncentrációs táborhely, láger maradjon megjelölés nélkül, tehát ott legyenek igenis a keresztek, az emlékművek, mindenhol, ahol ezek az események megtörténtek. Tehát emlékeztetni a múltra a maiakat és a felnövő nemzedéket is.” A résztvevők szerint a konferencia tanulsága, hogy a legfontosabb az, hogy bátran merjünk szembenézni saját múltunkkal, akkor is, ha az fájdalmas.