110 éve született Frank Sinatra

Egy olasz származású amerikai énekes, színész, előadóművész, közszereplő, akit máig minden idők egyik legjobb dzsesszénekeseként tartanak számon. Ő a 110 éve született Frank Sinatra.

A nők első igazi kedvence

Még azelőtt, hogy Elvis Presley vagy a Beatles tagjai után ájuldoztak volna a hölgyek, Frank Sinatra volt a fiatal nők nagy kedvence. A koncertszervezők kezdetben fizetett statisztákkal próbálták fokozni a hangulatot, gerjeszteni a hangzavart, ám gyorsan rá kellett jönniük, hogy erre semmi szükség. A közönség ugyanis önszántából őrjöngött. 25 évesen már slágerlistás dala volt. Ő kezdte alkalmazni a mikrofon adottságait. Amikor valami érzelmeset szeretett volna közölni, akkor egészen halkan, a szájához közel tartva énekelt. Amikor pedig életörömöt szeretett volna sugározni, akkor magától eltartva, jó hangosan, erőteljesen dalolt.

A kezdetek

From the Bottom of My Heart – A szívem mélyéről — ezzel a dallal kezdődött pályafutása az 1930-as években. Hetvenöt dollárért énekelt hetente egy rádióműsorban. Az említett dallal azonos című kislemezéből mindössze nyolcezer példány kelt el. Persze a reklámozók tudták a dolgukat: az esti hírlapok híre arról szólt, hogy ez a korong olyan ritka és jó, hogy már nincs is belőle több. A következő lemeze, a Mindent vagy semmit, ennek köszönhetően több millió példányban kelt el. Az ifjú tehetségre a kor egyik ismert producere, Tommy Dorsey is felfigyelt, és állandó szerződést ajánlott neki. Előtte reggelente rakodómunkásként kereste a kenyerét, éjjelente pedig füstös lokálokban próbált szerencsét.

Mindent vagy semmit

Majdnem övé lett a Casablanca című film bárzongoristájának szerepe. Jack Warner ezt azért ellenezte, mert Sinatra nem volt afroamerikai, márpedig a Casablanca zongoristája legyen az — hangoztatták a Warner Brothers stúdió berkeiben.

Az 1940-es évek végére átalakult a zeneipar. Népszerűsége alábbhagyott. Emellett az sem segített, hogy hangszálai sem úgy működtek, ahogy szerette volna. Az orvosai azt mondták, ha tovább erőlteti, akkor örökre elmehet a hangja. Csodával határos módon mégis folytathatta. Persze amit elvesztett a magas regisztereken, azt kompenzálta a mély tartományban, hangszínnel és utánozhatatlan előadásmóddal. 1951-ben pedig, amikor elkezdték kialakítani Las Vegas ma is ismert arculatát, kaszinókban lépett fel. Az éjszakai élet, a szórakoztatóipar egyik legismertebb alakja lett.

Később egy drámai szerepben bizonyította, hogy színésztehetség is lakozik benne. Korábban is feltűnt táncos-komikus művekben, de ő ennél sokkal többet szeretett volna. Egy barátjának hála epizódszerepet kapott a Here to Eternity, azaz a Most és mindörökké munkacímű moziban, és bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy az Amerikai Filmakadémia a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszoborral (Oscar-díjjal) jutalmazta. Brillírozott Maggio, az olasz katona szerepében. A filmben nem énekelt, és mint kiderült, valóban színésztehetség lakozik benne. Sinatra már a díjátvétel utáni napon elhelyezte nappalijában az aranyló hollywoodi papírnehezéket, hogy producer barátainak bizonyíthassa: kis szerep is hozhat nagy dicsőséget.

Az első

Az ő nevéhez köthető az első koncepcióalbum. A magány, a melankólia és az elidegenedés hangulatára és témájára fűzte fel az In the Wee Small Hours című 1955-ös lemezét. Előtte még senki sem csinált hasonlót. Ezeket hasonló korongok követték, ahol szerelemről, bánatról vagy épp világ körüli utakról énekelt. Az igazán mélyről jövő érzések mestere volt.

Az aranykor és az aranymikrofon

A 1960-as évekre már a világ tetejére ért. Saját lemezforgalmazó cégében rögzítette anyagait, hogy senki se szólhasson bele abba, amit készít. Turnézott a világ számos pontján. Folyamatosan filmezett. Az évtized végén pedig Paul Anka megírta neki a My Way című dalt, amit eredetileg azért énekelt fel, mert így szeretett volna búcsúzni a színpadtól. 1971-ben, egy búcsúkoncertet követően egy időre fel is hagyott az énekléssel, vagy legalábbis nem vállalt annyit, mint korábban. Ám alig két év után visszatért. Igazából ott folytatta, ahol abbahagyta. 1974-ben pedig a Main Event elnevezésű koncertjével bizonyította, hogy semmit sem kopott a hangja és a népszerűsége. Az est érdekessége, hogy úgy építették fel, mint egy bokszmeccset. Az est elején Howard Cosell legendás sportriporter konferálta fel barátját.

Az 1980-as években ismét körbejárta a világot. Ebben az évtizedben már jellegzetes aranymikrofonjával lépett színpadra. A közönség imádta.

Majdnem vége

78 évesen egy fellépése alkalmával elfeledte az egyik dalának szövegét. Megtorpant, elnézést kért a nagyérdeműtől, és elkezdett lesétálni a színpadról. Egy, a közönségből bekiabáló rajongónak köszönheti, hogy azután is folytatta.

— Nem baj, Frank, mi szeretünk.

Ezután még több fellépése volt.

Az utolsó leheletig

Az utolsó óráiról utolsó koncertszervezője, menedzsere, barátja, Tony Oppedisano írt, a Sinatra and Me: In the Wee Small Hours című kötetben. Egy este, amikor felébredt, észrevette, hogy akkori felesége nincs a házban. Megtudta, hogy vacsorázni ment, anélkül hogy szólt volna neki. Ez szó szerint szíven ütötte. Infarktust kapott. Imádott ugyanis emberek között lenni. Élete utolsó éveiben ezek a vacsoraestek adtak értelmet életének. Még azokban az időkben kezdett igazán társasági életet élni, amikor átvette a Rat Pack nevű baráti banda vezetését. Előtte Humphrey Bogart volt a csoport vezetője. Szóval ezért is viselte meg, amikor neje nélküle ment vacsorázni, közös barátaik társaságában. Mr. Oppedisano volt vele az utolsó óráiban. 1998-ban hunyt el.

A hagyatéka

Amellett, hogy énekelt és színészkedett, emberi jogi harcos is volt. Kikövezte az utat azon előadók számára, akik ezt az akkori helyzet miatt nem tudták volna elérni. Mindig kiállt a kisemberekért. A barátait feltétel nélkül szerette. Dollármilliárdokat adakozott. Kitöltetlen, ám aláírt csekkeket csúsztatott nélkülöző művészek postaládájába. Volt, akinek fizette a gyógykezelését, másnak a temetését, a gyermekei egyetemi tanulmányait. Ám bármikor is jótékonykodott, azt névtelenül tette, mivel nem így akart ismert lenni, hanem dalai révén. Legjobb barátja Sammy Davis Jr. volt, akit a testvéreként szeretett. Ezt egy születésnapi tévéműsorban nyilvánosan is elmondta.
1963-ban elrabolták fiát. Két napig tartották fogságban, majd miután ki lett fizetve a 250 ezer dolláros váltságdíj, Frank Sinatra Jr. újra szabad lett. Jr. is zenéléssel kereste a kenyerét. Később apjának a zenei rendezője is volt. Egyik lánya, Nancy Sinatra pedig a világ egyik legismertebb énekesnője lett. Még az egyik James Bond-film, a Csak kétszer élsz című betétdalát is ő énekelte.

Az évek során több olyan emberrel is sikerült interjút készítenünk, akik közeli barátságot ápoltak a Hang néven is ismert legendával. Az amerikai komikus, Tom Dreesen meghatódva emlékezett barátjára, akivel több mint egy évtizeden át léptek fel közösen.

Rajta kívül még a néhai Sid Mark, az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb rádiós műsorvezetője is exkluzív interjút adott nekünk. Ráadásul nem is egyszer. Ő is bensőséges baráti viszonyt ápolt Sinatrával.

Az ünnepek közeledtével pedig figyelmükbe ajánljuk azt a karácsonyi különműsort, amelyet Bing Crosby és ő rögzítettek. A világ legismertebb videómegosztójára nemrég felkerült a műsor digitálisan felújított változata.