Elhunyt Tolnai Ottó
Tolnai Ottó 1940. július 5-én született Magyarkanizsán. Már a zentai magyar gimnázium diákjaként publikált, 1956-tól rövidprózát, 1960-tól verseket. 1959-től az újvidéki egyetem magyar tanszékének hallgatója volt, majd 1961-tól az Újvidéken megjelenő Ifjúság hetilap, a Symposion művészeti mellékletének szerkesztőjeként dolgozott.
Első verseskötete, a Homorú versek 1963-ban jelent meg. Zágrábba költözött, és filozófiai tanulmányokat folytatott.
Az 1964-ben először megjelent Új Symposion folyóiratnak 1974-ig volt a szerkesztője, 1969–1972 között a főszerkesztője.
1974 és 1994 között az Újvidéki Rádió művelődési műsorainál dolgozott. 1966-tól 1990-ig volt a Jugoszláv Írószövetség tagja, felbomlásáig pedig utolsó elnöke, majd 1990-ben belépett a Magyar Írószövetségbe. 1992-től a Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője. 1994-től Palicson élt és alkotott.
Legalább ötven kötete jelent meg, versek, prózák, monográfiák (Sáfrány Imréről), gyerekversek.
Legemlékezetesebb írásai közé tartozik a Rovarház (1968), az Agyonvert csipke (1969), a Világpor (1980), a Virág utca 3. (1983) és a Világítótorony eladó (2010) és a Szeméremékszerek. 2018-ban A két steril pohár című regényét mutatták be a 66. Kanizsai Írótáborban. Tolnai Ottó akkor stábunknak elmondta, a kiadvány a Szeméremékszerek című prózafolyam első kötete, amelyben a főszereplő T. Olivér érdekes, kalandos utat jár be Palicson. „Mikor Palicsra kerültem, mivel feleségem palicsi, akkor meg is akartam szabadulni a Teleptől, és örültem, hogy egy új helyre kerülök. Azt hittem, hogy új módszerekkel fogok dolgozni, de alighogy elkezdtem írni, észrevettem, hogy ugyanazt folytatom ugyanazzal a módszerrel, tehát ponttól pontig közlekedem, írom le az utcákat, a házakat, a szomszédot, a külső részt, a tavat, sorba minden fát. Lassan a helynek is a nagy-nagy topográfikus leírása születik.”
2019-ben az Újvidéki Rádió szabadkai nyilvános műsorában az intézmény 70 éves fennállását ünnepelték. Tolnai Ottó akkor azt mondta, a Symposion szerkesztőjeként három év feltételest kapott, és elítéltként lett a magyar szerkesztőség művelődési rovatának egyik szerkesztője. „A rádió képzőművészeti kritikusa lettem, és 20 évig minden kedden olvastam föl egy szöveget a képzőművészetről. És ez az életem egyik boldog korszaka volt. Megtalálni a témát, teljesen szabad kezet kaptam, mint egy elítélt, nem kellett senkinek megmutatnom az írásomat, arról írtam, amiről akartam.”
Munkásságát számos rangos díjjal ismerték el. Többször is elnyerte a Híd-díjat, 1991-ben a József Attila-díjat, kapott Kortárs- és Alföld-díjat, 1995-ben Déry-jutalmat, 1997-ben Füst Milán-jutalmat, Radnóti-díjat és Weöres Sándor-díjat. 2000-ben megkapta a Köztársasági Elnök Aranyérmét, 2007-ben a Kossuth-díjat, 2009-ben az Artisjus Nagydíjat, 2022-ban a Városmajor 48 Irodalmi Társaság Alapítvány Életműdíját, majd 2023-ban a rangos közép-európai elismerést, a Vilenica-díjat. Tolnai Ottó 84 éves volt.
