Vučić: Nem győztek le minket, szabad ország elnöke vagyok

A szerb elnök kijelentette, hogy 26 évvel ezelőtt nem győztek le minket, mert nem hajtottuk le a fejünket, és ma egy olyan szabad ország elnöke, amely saját maga hozza meg döntéseit, és amelyet a nép irányít. Ma, 26 évvel a NATO-agresszió után, szerbként és Szerbia elnökeként is csak egy érzés van bennem: a határtalan büszkeség. Természetesen mindig ott van a fájdalom és a gyász az áldozatok miatt, mindazért, amin keresztülmentünk, de függetlenül attól, hogy mit veszítettünk, nem győztek le minket – mondta Vučić Porfirije szerb pátriárka, és Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke jelenlétében.

Hangsúlyozta, hogy nem hajtották le a fejüket, és nem estek el úgy, hogy soha többé ne álljanak fel. „A thermopülai csata óta a történelemben nem fordult elő, hogy ilyen kis létszámú nép ekkora hatalommal szálljon szembe. De Thermopülai nem vereség volt, hanem dicsőséges győzelem. A hősiesség, az ellenállás, a bátorság és az a fajta méltóság megnyilvánulása, amelyet csak szabad emberek és szabad népek birtokolhatnak. Ma pedig egy szabad ország elnöke vagyok, egy olyan országé, amely maga hozza meg döntéseit, amely szuverén és független, amelynek van méltósága, és amely elmondhatja, hogy senki más nem irányítja, hanem maga a nép” – jelentette ki Vučić.

Hozzátette, hogy mindaz, ami 1999-ben történt, számunkra nem vereség, annak ellenére, hogy súlyos veszteségeket szenvedtünk el, és kijelentette, hogy nincs miért szégyenkeznünk.

A szerb elnök kiemelte, most világosan meg kell válaszolnunk magunknak egy sor kérdést.

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök, Szerbia: „Odaajándékozzuk-e bárkinek a szabadságunkat? Önállóak és függetlenek akarunk-e lenni, vagy valaki bábjai? Megengedjük-e, hogy a gyűlölettel teli képviselőik megállítsanak bennünket azon az úton? Továbbra is sikeresek leszünk-e, vagy feladjuk? Növekedést akarunk vagy recessziót? Magasabb fizetéseket és nyugdíjakat akarunk-e, amelyekért megdolgoztunk, vagy morzsákat a gazdagok asztaláról? Utak, vasutak, kórházak országát akarjuk-e, vagy azokat a romokat, amelyeket egyszer már ránk hagytak? Demokráciát akarunk-e, amelyben tiszteletben tartják a többség akaratát, vagy a kisebbség zsarnokságát, olyan intézményeken keresztül, amelyek soha nem léteztek a szerb történelem során? A történelem megalázott veszteseiként vagy minden csapás büszke győzteseként akarunk bekerülni a történelembe? És Szerbiát akarjuk-e, vagy valaki más hódoltságát, rabszolgák akarunk lenni vagy szabad emberek, önállóan akarunk választani, vagy hogy mások válasszanak helyettünk?”