Az év leghosszabb napja és legrövidebb éjszakája
A magyar népi szokások szerint a nyári napforduló már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához vagy éjjeléhez kötik a nyári napfordulót. Szent Iván éjjelét a napfordulótól számított harmadik napon ünneplik, tehát június 23-áról 24-ére virradóra. Ezt az éjjelt az északi és szláv népek is mágikusnak tartották, és tartják is a mai napig. Ilyenkor különböző praktikákat vetnek be, amik összefüggésben vannak a gyógyítással, a megtisztulással, a szerelemmel és a termékenységgel is.
A nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az 5-ik században vált elterjedtté, és a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek korábban a különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak.
Mivel ezen a napon a fényt és a világosságot ünneplik, ezért idővel nemcsak a Nap, de a tűz is a jelképévé vált. Így megjelent a rituális tűzgyújtás.
Ilyenkor gyakran gyújtanak tábortüzeket, gurítanak lángoló kereket, vagy fáklyákkal vonulnak végig a településeken és a szántóföldek körül az emberek.
Ezzel akarják messze űzni a sötétséget és vele együtt az ártó szellemeket, de emellett azt is gondolják, hogy a tűz átugrása egészségvédő szereppel is bír.
Azok a párok, akik egymás kezét fogva ugrottak át a lángcsóvák felett, szerencsés házasságnak és bő gyermekáldásnak nézhettek elébe.
Az ugrás magasságából és a leérkezés helyéből sok mindenre lehetett következtetni a jövendőbelijüket illetően. Sőt, úgy tartották, ha elég ideig nézik a máglya lángját, a férjük arcát fogják meglátni benne.
