Külföldiek Bácskertesen - elmesélték, miért költöztek a nyugat-bácskai palóc faluba

Egyiptomból, Németországból, Tunéziából, Oroszországból és Kínából, a világ különböző sarkaiból érkező emberek meséltek arról, hogyan találtak új otthonra Kupuszinán. A következő riportunkban őket mutatjuk be, hogy miért költöztek a kis nyugat-bácskai palóc faluba, és hogyan érzik magukat a településen.

A Choladze család már két éve Kupuszinán él. A gyerekek iskolába járnak, a szülők pedig online dolgoznak. A család elmondása szerint a Kupuszinára való költözés véletlenül történt. Házakat kerestek és Kupuszinán találtak megfelelőt.

George Choladze: „Nos, tetszik itt, az emberek nagyon barátságosak, kedvesek, sok kulturális esemény van, a gyerekek is szeretik. Számomra ez a legfontosabb. Elsősorban nem magamra gondolok. A gyerekek szeretnek itt lenni. Szeretik a táncot, szeretik ezeket az összejöveteleket. Tavaly és idén is az iskolában kaptak ruhákat, népviseletet, és boldogok voltak. A gyerekek imádják, és számomra ez a legfontosabb. Az iskola is nagyszerű és a tanárok is. Nem tudom, de Oroszországban vagy Grúziában nem találkozunk ilyen iskolákkal. Legtöbb esetben a tanárok pénzért dolgoznak, de itt szeretik a munkájukat. Látom abból, ahogy a gyerekekkel kommunikálnak, és a többi dologból. Imádnak iskolába járni. Ez is nagyszerű.”

A család elmondása szerint, számukra a legnagyobb nehézséget a nyelv megtanulása és az éghajlat megszokása okozta.

George Choladze: „Mi kevesebb mint egy évig éltünk Srí Lankán, azután egy évig éltünk a Fülöp-szigeteken, és ott nagyon meleg van. Amikor idejöttünk Szerbiába, betegek voltunk. Állandóan. Ez volt a legnehezebb az akklimatizálódásban. Itt elég párás a levegő, nem száraz, de szerintem idővel majd megszokjuk. A másik nehézség a nyelv. Megpróbáljuk megtanulni a szerbet, ami könnyebb, mert hasonlít az oroszhoz és igazából értem, amikor valaki szerbül beszél, a magyar más, de csak ülsz és tanulsz.”

Annegret Nolte 2022-ben költözött Kupuszinára egészen Dortmundból. Többek között zeneterápiával foglalkozik, illetve online, zenét is tanít. Szereti a falut, de számára is a két nyelv, a magyar és a szerb elsajátítása jelenti a legnagyobb akadályt.

„Apatinban volt egy zenei fesztivál, amin részt vettem. Nagyon pozitív meglepetés volt az, hogy milyen a légkör, az emberek. Meg is néztem a házakat, végül Kupuszinán találtam egyet. Kupuszina nagyon békés, barátságos, nyitott. Azt gondoltam, hogy itt otthon érezném magam.”

Sameh Ghrissi Tomašević tunéziai gyökerekkel rendelkezik, férje pedig montenegrói származású. Korábban éltek már Németországban is, azonban úgy vélik, Kupuszina remek választás volt: a helyiek kedvesek, és rendkívül segítőkészek. Gyermekeik iskolába járnak, és jól tanulnak, ráadásul tökéletesen beszélik a szerb nyelvet. Sameh Tunéziában tanult nemzetközi kereskedelmet német nyelven. Jelenleg kozmetikusként dolgozik, online fordít és francia-arab nyelvtanfolyamokat tart. Sok terve van a jövőre.

„Sok tervem van. Sok-sok dolgot tervezek a jövőre nézve, és remélem, hogy Kupuszina mostantól jobb lesz, vagyis minden jobb lesz, mert az itt élő emberek aktívak. És amit megfigyeltem Kupuszinán, hogy az emberek szeretnek dolgozni. Az emberek szeretik a hagyományaikat. Nem úgy, mint más országokban, ahol nem törődnek a hagyományaikkal, a családdal, a népviselettel, a folklórral. Ezt látom Kupuszinán, és ezt szeretem benne, hogy ez jelen van az emberek életében. Nem tudom, de jól érzem magam itt. Olyan, mintha az én hazám lenne. Nem mondhatom, hogy szeretem a hazámat, de hasonló a kultúra. Tunézia Észak-Afrikában van. Nálunk is hasonló a családi struktúra, mint itt, erősek a családi kötelékek. Németországban más a helyzet. Ott nem találsz ilyen családi rendszert. Mindenkinek megvan a saját problémája, a saját munkája, nem érzik a családot fontosnak, sem a gyerekeket, sem a nagyszülőket. Itt viszont nagy tiszteletet látok az idősek iránt. Tisztelik az időseket, segítőkészek. A gyerekeim itt szabadok. Németországban úgy érzem, a gyerekeim nem voltak szabadok. Itt játszhatnak, kiabálhatnak, mindent csinálhatnak. Ha valakinek problémája van, a tanárok segítenek.”

Liyong Yao feleségével csaknem három éve él Kupuszinán, és egy nagyon jó helynek tartja a falut. A művészetek, kifejezetten a festészet miatt érkezett a nyugat-bácskai településre, és igazán jól érzi magát itt. „Az ételek finomak, jók az emberek, sok a látnivaló, minden, ahogy van, azt szoktam mondani, ez a második otthonom.”

Egyébként egy új képzőművészeti irányzatot is alapított, körbeutazta a világot, hogy ihletet merítsen. „Itt nagyon kifinomult a művészet. Hasonló az enyémhez, hasonló fajtájú, nagyon jó. Az én művészetem ehhez hasonlít, a figuratív művészet itt magas szinten van.”

Az absztrakt művészet is kiemelkedő szinten van az egész országban. A kínai festő az idei belgrádi nemzetközi árverésen is részt vesz. „Az én festészetem és az önöké kölcsönhatásban van, hat egymásra, szóval az emberek itt kedvelik az én festményeimet.”

Hatem Ali Kairóban született, először Belgrádban élt majd Kupuszinán vásárolt házat.

„Igazából először beleszerettem a házba, aztán Kupuszinába. Sok másik ház közül ez tetszett a legjobban, ez volt a legjobb ajánlat. Kicsit drágább volt, mint amennyit az emberek általában itt fizetnek, mert külföldi vagyok – ezt megértem, tisztában vagyok vele. Szóval egy kicsit többet kellett fizetni, de még így is jó üzlet volt. Igazából, ugyanannyit fizettem ezért a házért, mint amennyit Dubajban fizettem egy év bérletért. Ugyanazt az összeget, amit ezért a házért adtam, csak egy év bérlésre ment el. Képzeld el, két év bérleti díj egyenlő lenne két ilyen ház árával.”

Vannak emberek, akik egész életüket ugyanabban az országban élik le. Számukra az otthon határozott hely - mondja Hatem. Állítása szerint Kupuszinán jelenleg otthon érzi magát.

„Lehet, hogy örökre itt maradok, lehet, hogy továbbállok. Nem tudom. Az emberek igen, kedvesek és barátságosak, de természetesen vannak, akik még mindig gyanakodva néznek, nem értik, mit keresel itt. De az ilyen embereknek mindig van valami, ami ideköti őket – barátok, család, gyökerek. Ők soha nem fogják ezt megérteni, akármennyire is próbálod elmagyarázni. De vannak másfajta emberek is, mint én, akiknek nincs honvágyuk, nincsenek gyökereik, nem hiányzik nekik senki vagy semmi. Szeretnek új dolgokat kipróbálni, tanulni, tapasztalni. És amikor jól érzik magukat, akkor ott maradnak. Ha nem érzik jól magukat, akkor továbbmennek. Azt mondják: Ott az otthonod, ahol a szíved van. Ha megtalálod a szívedet valahol, az elvezet a többiekhez is – valahogy így.”

Van, aki a béke és a nyugalom miatt költözött Kupuszinára, van aki a biztonság miatt és van, akit a művészet vonzott. Az itt megszólaló külföldiek történetei rávilágítanak arra, hogy a világ egyre nyitottabbá válik, és az emberek egyre bátrabban keresik a boldogságukat, akár egy számukra idegen kultúrában is. Néha nem az számít, honnan jöttünk – hanem hogy hol vagyunk elfogadva. És ha az ember ezt megtalálja, akkor talán már meg is érkezett.