Miért van mindig hely a desszertnek?

Valóban létezik az úgynevezett desszertgyomor? 

Nem, nincs még egy gyomrunk, sokkal inkább az örömszerzés miatt esik jól az édesség. És hogy hogy fér még bele fizikailag a gyomorba a falat? Hát úgy, hogy a gyomor nem egy fix méretű tasak, amely ha megtelik, akkor nem tud több ételt befogadni, hanem egy rugalmas tartály, amely szükség esetén meg tud nyúlni. Ezért van az, hogy akik gyomorszűkítésen vagy gyomorkisebbítésen estek át, a kezdeti fogyás után újra elkezdhetnek hízni, ha fokozatosan növelik a megevett étel mennyiségét. A lekicsinyített gyomor ugyanis újra meg tud nyúlni. Ez rossz hír a fogyni vágyóknak, de jó hír a süteménnyel tukmáló nagymamáknak. 

Emellett pszichológiai oka is van annak, hogy az édeset, a finomat szinte mindig meg tudjuk enni. Az élelmiszer nyugtató hatású lehet, jutalomként szolgálhat, és hasonló örömet szerezhet, mint egy ölelés. Ezért menekülnek sokan az evésbe, ha nincs rendben a magánéletük. 

És akkor itt van még a desszerthatás is, vagyis az az érzés, hogy valami újat akarunk enni. A sós főételt már meguntuk, és akkor megjelenik a pincér, hogy kérünk-e desszertet, és noha nem terveztük, hogy eszünk valamit, hirtelen vágyat érzünk arra, hogy valami „mást” együnk, mint eddig. Ugyanez a hatás lép életbe akkor is, amikor svédasztalos ebéden veszünk részt. A racionalitásunkat felülírja az, hogy mindent meg akarunk kóstolni, újdonságokat akarunk kipróbálni. 

Szóval, hogy miért van mindig hely a desszertnek? Egyszerűen csak azért, mert jól esik valami mást, valami édeset enni.