A neuropszichiáter Bálint-napi üzenete: ne féljünk szerelembe esni!
- Miért fáj a szerelem? Most 14-én annyira idealizáljuk, mindent pirosba öltöztetünk, aztán elmúlik a nap, és rájövünk, hogy vannak árnyoldalai is ennek az érzésnek...
- Hasznos olyan megközelítésből megvizsgálni, hogy a pszichodinamikája a szerelemnek, az tulajdonképpen hogyan történik. Egy ősi ösztönös érzés, amely bizonyos körülmények között, bizonyos életkorban egyfajta belobbanásszerűen a pszichés energiánk része, egyfajta rátapadást mutat a környezetre, az emberekre, kapcsolatainkra, és azt egyszerűen elkezdjük megélni egyfajta rózsaszínű, idealizált változatban, és ennek a megélése eredményezi azt, hogy egy nagyon gyors, nagyon mély kötődés alakul ki, és ez a kötődés az, amely azután alapjaiban irányítja a továbbiakat. Akkor, amikor valamilyen veszélyeztetettség jelenik meg ennek a kötődésnek a megszüntetésére, abban az esetben a veszítés félelme indul be, és tulajdonképpen ilyenkor érezzük azt, hogy a meglévő csodálatos, rózsaszín érzéseket elveszíthetjük, és ez a veszítés félelme tulajdonképpen az, ami azután beárnyékolja ennek az érzésnek a megélését. A félelem kialakulásában a kapcsolati harmadik jelenik meg. Akár reálisan, vagy csak a fantáziaképeinkben megjelenik egy veszélyeztető harmadik, aki elveheti tőlünk a mély kötöttséggel jellemzett kapcsolatainkat, akkor tulajdonképpen elkezdjük félteni a kapcsolatainkat, a kapcsolatunkat elkezdjük olyannak megélni, amire nagyon-nagyon vigyázni kell, mert elveszíthetjük. Ez a veszítés félelme tulajdonképpen a féltékenység alapja, és nyilván, hogyha ennek nagyobb intenzitást hagyunk, akkor magát a kapcsolatot, a meglévő kapcsolatot is elszürkíti, megnehezíti tulajdonképpen azt a rózsaszínűségét. Tehát a féltékenység megjelenése, amely egyébként természetes velejárója úgy a szeretetnek, mint a szerelemnek, a féltékenységérzés intenzitása az, amely meghatározza, hogy mennyire van ez még egy olyan szinten, amikor egy kapcsolat jól működik, és mennyire van az a szint, amikor már a veszítés, a veszélye fennáll, amikor annyira funkcióképtelenné válik a kapcsolat, hogy már nem lehet együtt folytatni. Tehát elmondhatjuk azt, hogy amennyire csak lehet, maradjunk a realitások talaján, mert akkor ez tudja biztosítani azt, hogy a szerelem, a szeretet érzése az hosszú időn keresztül tud jelen lenni.
- Amikor megjelenik a féltékenység érzése, az tulajdonképpen önmagunknak szól? Tehát magunkban vagyunk bizonytalanok?
- Alapjában véve ez mindig így történik. Amikor ez a bizonyosságérzés megszűnik, gyengévé válik, elgyengül, akkor tulajdonképpen saját magamban való bizonyosság vagy az önbizalom, nevezhetjük ebben az esetben, az, ami csökken, és tulajdonképpen én önmagamban kezdek el nem bízni, ebből kifolyólag minden olyan kapcsolat, amelyben benne vagyok, a bizalom csökkenését fogja elszenvedni.
- A szerelemféltés vezethet szakításhoz, és a szakítás pedig szakítás utáni depresszióhoz is. Ebből valahogy ki lehet lábalni gyorsan, vagy meg kell élni, ahogy a gyásznak, úgy a szakításnak is a különböző fázisait?
- Nyilvánvalóan, ha ezt a szerelemféltést valamilyen módon nem sikerül eléggé rendezni magunkban, akkor egy folyamatos lelki fájdalom közepette éljük a mindennapjainkat. Ha ezt egy tűrési határ után már nem tudjuk vállalni, ilyenkor történik meg az, hogy útjaink szétválnak, és az életvitel szerinti együttélés nem folytatódik. Mindig, amikor egy bejáródott, életvitelszerű, biztonságosnak megélt életvitel változik, az egyfajta veszítés érzés, és tulajdonképpen itt kapcsolódik be az elgyászolása a kapcsolatunknak, amelyben éltünk. Ezt tulajdonképpen nem tudjuk elkerülni, a veszítés fájdalmát meg kell éljük ahhoz, hogy el tudjuk gyászolni azt a kapcsolatot, amelyből kiléptünk. Ennek az elgyászolás fájdalmának a felvállalása teszi viszont lehetővé azt, hogy olyan érzelmi tapasztalatra teszünk szert, amely érettségében, későbbiekben, életünk további részében segít újabb kapcsolatot kialakítani, amely ezután nagyobb, zökkenőmentesebben tud működni. A fájdalomnak, az elgyászolás fájdalmának természetesen megvannak a pozitív hozadékai is. Ezekről a jelenségekről jó tudni, mert amikor szembetalálkozunk vele, akkor azért nem egészen tanácstalanul állunk. Észrevesszük magunkban azt, hogy mennyire szerelmesek vagyunk, észreveszik magukban azt, hogy mennyire kívánjuk az együttlétet, észrevesszük magunkban azt, hogy elkezdünk tartani attól, hogy elveszítjük. Azután a folyamat előrehaladtával eljutunk odáig, hogy akkor ez további nem együttlétben fog folytatódni, ami természetes velejáróként fájdalmat hoz magával. Tehát ezeket a fázisokat, ezeket az érzéseket, ezeket mind tudjuk detektálni, fölismerni magunkban. És ha valamit ismerünk, akkor ahhoz mindig másképpen tudunk hozzáférni, hozzányúlni, mint az ismeretlenhez.
- Amikor azt mondjuk, hogy egy egészséges szeretet vagy szerelem a bizalomra épül, akkor tulajdonképpen nem csak arra gondolunk, hogy a partner iránti bizalom, hanem saját magunk iránt is.
- Pontosan így van, igen. Ehhez megvannak az adottságok, a biológiai adottságok, hogy egy egészséges önbizalom tudjon kialakulni bennünk. Ez az önbizalom azután hogyan működik bennem, hogyan élem meg, ez az, amin tudunk dolgozni. Bármi, ami nem feltétlenül az adott helyzettel, szituációval kapcsolatban megjelenik, amely a bizonyosság vesztésével jár, az kivetülhet emberi kapcsolatainkra is. Ezt nagyon fontos, hogy tudjuk, mert amikor dolgozni kezdünk ezen, amikor látjuk, megtapasztaljuk, hogy most a bizalmatlanság irányítja a kommunikációnkat az együttlétben, akkor előveszem magam, végiggondolom, hogy honnan indul ez, milyen helyzettől, milyen szituációtól, bármi egyéb területen is, nem csak a kapcsolatunkban. Tehát a bizalmatlanság, az önbizalomhiány csökkenése vagy elvesztése, a bizalmatlanság megjelenése szintén olyan érzés, amellyel szembesülni tudunk.
Még egy mondatot hozzátennék: ne féljünk szerelembe esni, mert az a legszebb emberi érzés.
