Vízpárát figyeltek meg a Holdon
Az objektumok 2014. január 9-én, április 2-án, 5-én és 9-én csapódtak be, az eseményeket a NASA LADEE (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer) űrszondája rögzítette.
Napjainkra a szakértők több bizonyítékot is találtak a holdi víz és hidroxil létezésére, a víz eredete azonban vitatott.
A Hold légkörében az idő nagy részében nincs számottevő mennyiségű víz vagy hidroxil. De amikor a Hold áthaladt egy ilyen meteorrajon, elég vízgőz távozott ahhoz, hogy észleljük. És amikor véget ért az esemény, a víz vagy hidroxil eltávozott” – mondta Richard Elphic, a LADEE projekt kutatója.
A számítások alapján a víz felszabadításához a meteoritoknak legalább 8 centiméterre kellett behatolniuk a felszín alá. A csontszáraz felső réteg alatt egy vékony átmeneti réteg, majd egy hidratált réteg található, ahol a vízmolekulák valószínűleg a talaj- és kőzetrészecskékhez tapadnak. A Hold felszíne ugyanakkor meglehetősen porhanyós, így a legkisebb meteorit is képes felszabadítani egy kis vízgőzt. Amikor egy meteorraj zúdul a Hold felszínére, a felszabadított víz belép a légkörbe.
Ennek a gőznek mintegy kétharmada bejut az űrbe, de nagyjából egyharmada visszatér az égitestre.
A kutatás segíthet megmagyarázni a sarki kráterekben található jéglerakódásokat, a vízgőz ugyanis az alacsony hőmérséklet miatt itt hosszú ideig marad stabil.
Tudjuk, hogy a víz egy része a Holdról származik, mivel a felszabadított víz tömege nagyobb, mint a meteoritokban lévő víz tömege” – mondta Dana Hurley, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa.
