50 éves a muzslyai Nők Klubja

Elsősorban azért, mert a helyi járulék megszűnése és az anyagiak központosítása ellenére a faluban ma is 24 civil szervezet élteti a közösséget. A legrégibb a Nők Klubja, amely az idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját.

A Magyar Állami Kincstár 1890-ben telepített 420 katolikus családot a Nagybecskerek déli peremén fekvő kietlen pusztára. A muzslyaiak talicskával, a cséplőgép mellett, vályogverőként, napszámosként, később gyári munkásként teremtettek itt emberhez méltó életfeltételeket. Ebből a nők is kivették a részüket.

Palatinus Aranka, néprajzkutató, Muzslya: „Mindjárt, az első években megalakult a Katolikus Nőegylet. Ez a Nőegylet jótékonykodott, elsőáldozóruhákat szerzett be az elsőáldozóknak, bérmálkozóknak. Ugyanis akkor egyformába öltöztek annak idején mindannyian. És egészségügyi felvilágosító előadásokat szerveztek a nőknek. A két világháború közötti időszakban is szintén működött a Katolikus Nőegylet és a Gazdakör keretében alakult szintén nőegylet, és ez a nőegylet, amely a Gazdakör keretében alakult kézimunkázással foglalkozott. Régi fényképek alapján tudjuk, hogy milyen munkákat készítettek. Érdekes, hogy székely varrottast is készítettek annak idején. És falvédőket, ágytakarókat, és ezeken a takarókon különleges pipacs, búzavirág, búzakalász mintákat fedeztünk fel, amelyeket napjainkban is ápolunk - a búzamezők hét virágát.”

A második világháború után, 1953-ig, a nők társadalmi életével a Nők Antifasiszta Frontját, az ÁFÉZSÉ-t bízták meg, amelynek Muzslyán is volt szervezete. A Nők Klubja 1974. február 14-én alakult meg, amelyet több mint három évtizeden keresztül Palatinus Aranka vezetett.

„Kezdetben egy kilenctagú választmány alakult, és mentünk a betegeket látogatni, az időseket. A nők részére nőnapi alkalmi műsort, az idősek részére szintén alkalmi műsort szerveztünk, karöltve a Szervó Mihály Általános Iskola diákjaival, az ovisokkal. Bevontuk őket a program lebonyolításába. Ugyanabban az évben, amikor megalakultunk, akkor Muzslyán a megboldogult Hegyi József bácsi és a Bada-házaspár szervezett egy nagyszabású kiállítást. Főképpen gyűjtők, gyűjtemények voltak kiállítva, de akadtak kézimunkák is. És hát ekkor mi is bejártuk a falut, összeszedtük, akinek volt gyűjteménye, abban az időben, igencsak jelvénygyűjtemények voltak, és az otthon lévő, amit odahaza készítettünk kivarrásokat, régi kézimunkákat kiállítottuk. 1977-ben pedig már szervezőkké váltunk: a nemzetközi kézimunka- és gyűjtők kiállításának.”

Hímző tanfolyamokra, táborokba jártak, a Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében. Abban az időben közel száz tagja volt az egyesületnek. Munkáik pedig eljutottak a világ minden tájára - tette hozzá Palatinus Aranka, néprajzkutató.

„Férfiak is voltak tagjaink, mivel nagyon sok bált szerveztünk. Bálok alkalmával mondhatom, hogy volt pünkösdi bál, húsvéti bál, és közreműködtünk más szervezetek báljaiban is. És ebből a begyűjtött pénzből, amit megtakarítottunk, keresztbe hosszába jártuk a valamikori Jugoszláviát. Eljutottunk Olaszországba is, Triesztbe, Velencébe, Görögországba is jártunk. És hát az akkori Jugoszlávia nevezetességeit, városait is megtekintettük. Ugyanakkor lakodalmakat is vállaltunk lebonyolítani. Kezdve az egész heti kalácssütéstől, a lakodalom lezárásáig. Annak idején nagyon nagy lakodalmak voltak Muzslyán, három napig tartó lakodalmak.”

A jubileumra egész évben készültek. Az összefogásra nagy szükség van, hiszen kevesen maradtak.

Molnár Rozália, elnök, Nők Klubja, Muzslya: „Ez egy nagyon nagy megmozdulás volt. Nemcsak nekünk, úgy gondolom a falunak is. Mivel mi vagyunk a legidősebb civil szervezet Muzslyán. És az 50 évet meg kell, hogy érjük, és összetartás kellett, hogy legyen, hogy elérjük az ötven évet. Hiszen én csak nyolc éve vezetem ezt a csoportot, de akkor is nagyon sokat kellett utána szaladgálni, minden ajtót kinyitni, hogy meg bírjuk ezt tartani. Minden szerdán találkozunk. Varrunk, horgolunk, mindenféle ilyen munkákkal foglalkozunk. Szoktunk járni főzni is, ahol fölszólítanak bennünket, mindenhova megyünk, és segítünk. Az utóbbi pár évben nagyon lecsökkent a tagság, nagyon kevesen vagyunk. Mondhatom, hogy 25-en. Valamikor nagyon sokan voltunk. Mert hiszen ez a fiatalokat nem érdekli, nem érdekli a nagyanyáink hagyatéka, se a kézimunka. Mi hímzéssel, horgolással – ezzel foglalkoztunk. Volt, aki kötött is, de a hímzés ment mindig a legjobban. A „régi időkben” mentünk Magyarországra, a Magyar Házban kiállítottunk, az egész Jugoszláviát összejártuk valamikor régen. És minden évben megyünk a kiállításokra, MIRK-eken részt vettünk. Most a vajdasági kiállításra minden évben megyünk. Úgyhogy azért még aktívak vagyunk. Mindenütt ott vagyunk, ahova hívnak bennünket.”

A tagság létszáma lecsökkent, de azért ma is részt vesznek minden rendezvényen, ahova meghívják őket.

Horváth Katica, tag, Nők Klubja, Muzslya: „Két éve, hogy tagja vagyok a női szervezetnek, a női klubnak. Fiatal tag, én hímezni is tudok, de inkább horgolok. Előbb csipkével kezdtem, de most már állati figurákat, gyerekeknek, szórakozásra, unokám kedvéért. De már most annyit összehorgoltam, hogy eladásra is jut. Épp az ötven éves ünnepségre én készítettem az ajándékot, ami a nőszervezet osztott a csoportoknak ki, amit szívesen, örömmel megcsináltam. De a nagyon szép munkákat is láthatjuk, a régebbi munkákat, amiket hímeztek az asszonyaink, akik tényleg ügyesek voltak, és nagyon szép munkákat csináltak. Szakítunk időt, szívesen összetalálkozunk hetente egyszer. Elmondja, itten mindenki mivel foglalkozik vagy mi a teendő, vagy mi vár ránk vagy mi a terv, vagy hova készülünk vagy találkozunk valamelyik másik falu asszonyaival. Akkor valamilyen kézimunkát, most jön a karácsonyi ünnepség, arra is készítenek díszeket vagy valamit. Most Budiszavára készülünk. Ott van egy ilyen csoport, ahol az asszonyok készíteni fognak karácsonyi díszeket. Csak szeretni kell, és mindent meg lehet csinálni. Persze idő is kell. Már ilyen nyugdíjas korban, meg most rövidebbek a napok, hamar besötétedik. De akinek van kedve, az szívesen dolgozik.”

Kezdetben voltak, akik pletykázó asszonyoknak is hívták őket, szükségtelennek tartották a nők szerveződését. A muzslyai asszonyok azonban az elmúlt ötven évben a munkájukkal bebizonyították, hogy nélkülük szegényebb lenne az itteni közösségi élet.