Boldog nőnapot kívánunk!
Ma álljunk meg egy pillanatra, és ne csak egy szál virággal, hanem őszinte figyelemmel és köszönettel forduljunk feléjük. Mert bár a naptárban csak egy nap jelzi az ünnepet, a hálánk és a szeretetünk az év minden napján Önöknek szól.
Az 1850-es években, New York-ban indul történetünk, amikor is textilipari munkásnők utcára vonultak, és emberibb munkakörülményekért tüntettek. 15 ezer nő követelt jobb munkakörülményeket, rövidebb munkaidőt és választójogot. Az 1866-os I. Internacionálé, vagyis a Nemzetközi Munkásszövetség, keretein belül fogadtak el határozatot arról, hogy a nők hivatásszerűen dolgozhassanak. 1889-ben tartották a második ülést, amikor megszavazták az anyák és gyermekek védelmét, valamint a nők széles körű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.
Mindez azonban csak a kezdet volt, az események az 1900-as évek beköszöntével kezdtek csak igazán megindulni. Miután Clara Zetkin bejelentette a nők munkához való jogát a II. Internacionálén, néhány évvel később, 1909-ben megtartották az első nemzeti nőnapot az Egyesült Államokban, bár akkor még február utolsó vasárnapjára időzítették. Egy évvel később pedig már arról szóltak a hírek, hogy országszerte szocialista gyűlések alakultak a nők választójogaiért. Ennek híre már a világ másik felére is eljutott, az orosz nők is ihletést kaptak, hogy tegyenek valamit saját sorsukért.
Az 1910-es években szépen fokozatosan terjedt a nőnap szokása a különböző európai országokban, bár akkor még „dolgozó nők napjaként” emlegették. Ausztriában, Dániában, Svájcban és Németországban tartották meg először, mint ünnepnap és munkaszüneti nap, a kifejezetten szocialista országokba csak később érkezett meg igazán a hagyomány.
Egy tragédia hozott változást
1911-ben lett nagyobb jelentősége a mozgalmaknak és mindannak, amit a nők addig tettek, hogy jogaik lehessenek. Alig két héttel az európai ünnepléssorozat után, március 25-én tragédia rázta meg New Yorkot:
a Triangle Shirtwaist gyárban tűz ütött ki, és 146 munkás — többségük fiatal bevándorló nő — életét veszítette. A történészek szerint a katasztrófa csak erősítette az egyenlőségért küzdők elszántságát.
Ezt az eseményt követte a legnagyobb áttörés, ami 1917-ben érkezett. Amikor is orosz nők február 23-án, ami a Gergely-naptár szerint március 8-a, utcára vonultak Petrográdban, kenyeret és békét követelve. Tüntetésük az orosz forradalom nyitányává vált, és olyan hatalmas erővel bírt, hogy még II. Miklós cár is lemondott miatta. Ezt követően polgári kormány alakult, ami azonnal jogokat biztosított a nőknek is. A Szovjetunió ettől fogva állami ünnepként kezelte a dátumot, ami a hidegháború éveiben nyugaton sokáig a kommunizmus bélyegét nyomta az ünnepre.
Aleksandar Vučić nőnap alkalmából személyesen köszöntötte az elnöki hivatalban dolgozó nőket. Az államfő a köszöntő beszéd után még táncra is perdült a hölgyekkel. Az elnök a közösségi médiában pedig azt írta: Kedves hölgyek, köszönünk mindent! Köszönjük, hogy ennyire szeretitek a mi Szerbiánkat! Vučić azt kívánta, hogy a nők minden napja legyen boldog és szeretetteljes. Üzenetében köszönetet mondott a nőknek minden támogatásért, gondoskodásért és minden ledolgozott napért, valamint mindazért, amit Szerbiáért tettek.
