A karlócai béke aláírásának 325. évfordulójára emlékeznek ma

Háromszázhuszonöt éve, 1699. január 26-án, délelőtt 11 óra 45 perckor írták alá a Közép- és Kelet-Európa hatalmi viszonyait újrarajzoló, a másfél évszázados magyarországi török uralomnak véget vető karlócai békét. A békeszerződés aláírása az egyik legkiemelkedőbb történelmi esemény, hiszen ettől kezdve szűnt meg a törökök előrenyomulása nyugat felé - emelte ki Matej Perić a karlócai Béke kápolnaként ismert Béke Királynője templom rektora.

Perić elmondta, Karlócát semleges határterületnek nyilvánították, 1699-ben eredetileg egy fából épült kápolna állt a dombtetőn. A napjainkban is látható templomot 1817-ben építették. Évente körülbelül 15 ezer ember keresi fel a kápolnát, legtöbben Törökországból érkeznek.

A délután 4 órakor kezdődő ünnepségen jelen lesznek a békét aláíró országok és a vallási közösségek képviselői, köztük Pietro Parolin a Szentszék államtitkára, aki hivatalos látogatása miatt tartózkodik Szerbiában. Msgr. Josip Ivešić, a Szerémségi Egyházmegye helynöke kiemelte: az esemény végén közös békeüzenetet olvasnak majd fel, és jelképesen elültetnek egy olajfát.

A középkori Magyar Királyság 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában elbukott, a törökök 1541-ben Budát is elfoglalták. Ekkor az ország három részre szakadt, a Habsburg és a török világbirodalom közötti határvonal majdnem másfél évszázadig a hadszíntérré vált Magyarország közepén húzódott.
A Habsburgok, akiknek kincstára állandóan üres volt és európai hatalmi játszmáikkal voltak elfoglalva, újra és újra megerősítették a békét a Portával, és még azután is, hogy a keresztény seregek az 1664-es szentgotthárdi csatában óriási győzelmet arattak, a vasvári béke a török kezén hagyta minden hódítását.

Az országos felháborodás a Wesselényi-féle összeesküvéshez, majd a Thököly-felkeléshez vezetett. Thököly sikerei láttán a már hanyatló Oszmán Birodalom 1683-ban megkísérelte Bécs elfoglalását, ahonnan I. Lipót császár el is menekült, ám a Sobieski János lengyel király által vezetett felmentő seregektől megsemmisítő vereséget szenvedtek.
A váratlan diadalon felbuzdult Habsburgok, Velence és Lengyelország XI. Ince pápa kezdeményezésére létrehozták a Szent Ligát, amelyhez később Oroszország is csatlakozott. A Liga seregei 1686-ban felszabadították Budát, 1688-ban két évre visszavették Nándorfehérvárt (Belgrádot), bevonultak Erdélybe. 1690-ben Köprülü Musztafa nagyvezír újjászervezte a török seregeket, amelyek a következő évben Szalánkeménnél, a török háborúk legvéresebb csatájában vereséget szenvedtek Bádeni Lajos őrgróf hadaitól, a csatában a nagyvezír is elesett.

A harcok ezután váltakozó sikerrel folytak, a döntő ütközetet 1697. szeptember 11-én Zentánál vívták. A 60 ezer fős császári sereget irányító Savoyai Jenő herceg szétzúzta a túlerőben lévő, majdnem százezres török hadat, amelyet a Nagy Szulejmán babérjaira áhítozó II. Musztafa szultán személyesen vezetett. A csatatéren mintegy húszezer török holttest maradt, tízezren menekülés közben fulladtak a Tiszába, a császáriak alig 700 embert vesztettek.

A törökök ellenállását megtörte a vereség, 1698 elején angol és holland közvetítéssel béketárgyalások kezdődtek. A békében - Oroszországot kivéve, amely mindenáron utat akart nyitni magának a Fekete-tengerhez - a Liga hatalmai is érdekeltnek mutatkoztak: a Habsburgok kincstárát alaposan megviselte a háború, Magyarország kivérzett, ráadásul küszöbön állt a spanyol örökösödési háború. A békekongresszust semleges területen, a Pétervárad és Belgrád között félúton fekvő, porig rombolt szerémségi Karlóca falu mellett, a Duna közelében rendezték meg, ahol valóságos sátorvárost építettek fel.

A Szent Liga egysége ekkorra már a múlté volt, a belső marakodások nyomán végül minden ország külön tárgyalt a Portával. Alapul a status quo fenntartását vették az "uti possidenti" elv alapján - azaz mindenki az általa elfoglalt területet tartotta meg. A megbeszélések viharos tempóban zajlottak, mivel a kemény tél miatt a diplomaták igencsak fáztak a sátrakban.

A bécsi udvar, amelynek küldöttségében egyetlen magyar diplomata sem volt, Magyarország egész területét megkapta, kivéve a Temesközt, Erdély is a birodalom része lett. Thökölyt és lázadó társait a törökök nem adták ki, de a magyar határtól messze telepítették le őket. Velence birtoka lett Morea és az Adriai tengerpart, Lengyelországé Podólia, Kamenyec és Podolszk, az oroszok megtarthatták Azov kikötőjét, az Oszmán Birodalom most először szilárd határok mögé szorult a Balkánon.
A felek huszonöt évre szóló fegyverszünetet kötöttek, megállapodtak a fogolycserében, a határ menti erődök lerombolásában, a szabad kereskedelemben. A latin és török nyelvű okmányokat 1699. január 26-án 11 óra 45 perckor írták alá a karlócai Bákekápolnában, mert a csillagjósok szerint ekkor volt a legkedvezőbb a csillagok állása.

A békével Magyarország területének nagy része felszabadult ugyan a másfél évszázados török uralom alól, de állami szuverenitása nem nyert megfogalmazást és a török veszély sem múlt el teljesen.

A sérelmek miatt is kezdődött 1703-ban a Rákóczi-szabadságharc, mert Karlócán „sine nobis de nobis" – azaz nélkülünk döntöttek rólunk.