A madéfalvi vérengzésre emlékeztek Hertelendyfalván

1764. január 7-én hajnalban osztrák katonák támadták meg a székelyföldi Madéfalvát, ahol előzőleg a székelyek vezetői gyűltek össze. Mintegy 200 embert, köztük asszonyokat és gyermekeket mészároltak le. Ezután következett a Moldvába való menekülés, majd onnan az elnéptelenedett Bukovinába való áttelepülés. Az anyaországba való első visszatelepítés 1883-ban történt meg. Ekkor mintegy négyezren jöttek el Bukovinából az Al-Duna melletti falvakba. Ezek a települések a mai Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. Ezért ezek bukovinai székely falvak.

Kerekes Székely Zita, kántor, Hertelendyfalva: „A madéfalvi veszedelem, ami 1764-ben volt, a mi emlékezetünkben nem maradt meg. Sem gyermekkoromban, sem felnőttkoromban nem sokat hallottam erről a történetről. Csak annyit tudtunk, hogy valamikor 1883-ban jöttünk Bukovinából, bukovinai székelyek. Azután kiderült, hogy Bukovina nem az őshaza, hanem csak száz év távlatában éltek ott az őseink, akik a madéfalvi veszedelemnek az utódai lehetnek. Ezt a történetet, amikor megtanultuk, persze, csak szomorkodni tudtam, de végül is, keresztyéni módra örvendek, hogy élünk és megmaradunk.”

Hertelendyfalván nagyobbrészt reformátusok a bukovinai székelyek, de a megemlékezésen katolikusok is részt vettek.

Altheim János: „Hertelendyfalván vannak katolikusok, igaz nagyon kevesen vagyunk. Én is származás szerint Sándoregyházáról vagyok, azért vagyunk itt. Tudjuk ezt a madéfalvi veszedelmet, tiszteljük, és emlékezünk erre a napra. Délután négy órakor van a szentmise, akkor ott is megemlékezünk erre a napra.”

Halász Béla, református lelkész, már több mint 35 éve szolgál a hertelendyfalvi gyülekezetben, így jól megismerte ezt a közösséget. Az istentiszteleti igehirdetésében elhangzott, hogy mennyire fontos a hit megtartó ereje.

„A székely nép a magyarságnak egy olyan része, amelynek nagyon szomorú története van. Ma is Madéfalva veszedelméről emlékeztünk meg, ez csak a kezdete volt a bukovinai székelyek szenvedésének. Isteni kegyelem, hogy ez a népcsoport még mindig él és élni akar. Meg vagyok győződve, hogy az isteni kegyelem az, amely megtartotta az ősöket, és megtartja a jelenlegi népet is. Szükségünk van, hogy a keresztyén hitünkben erősödjünk, hogy növekedjen Jézusban való bizalmunk.”

Az istentisztelet végén a gyülekezeti ház udvarán megkoszorúzták a kopjafát, valamint elhangzott a 90. zsoltár és a Székely himnusz.