A denevérek számának csökkenése a permetszerek használatának növekedéséhez vezetett

Tömegesen pusztultak a denevérek New England-szerte 2006-ban, amelyek megfertőződtek a rejtélyes és gyógyíthatatlan gombás betegséggel, a fehérorr-szindrómával. Egy új tanulmány szerint a járványt követő években a csökkenő bőregérnépesség az emberek betegségeit is befolyásolta. Hét év alatt a fehérorr-szindróma több mint 5 millió észak-amerikai denevér halálához vezetett, és egész kolóniákat irtott ki. 2006-ban jegyezték fel először Észak-Amerika területein, de nagyon gyorsan átterjedt az ország keleti partvidékére is. Emiatt Észak-Amerikában megugrott a szúnyogok és mezőgazdasági kártevők számának növekedése, ami a károsított termények miatti pénzügyi veszteségekhez is vezetett. A gazdálkodók kénytelenek voltak körülbelül 31 százalékkal több peszticidet permetezni a növényekre, hogy távol tartsák a károkozó rovarokat. Csakhogy a rovarölő szerek különösen veszélyesek a magzatokra és a csecsemőkre. Winifred Frick, a Bat Conservation International vezető tudósa szerint reménykeltő jeleket tapasztaltak arra vonatkozóan, hogy egyes denevérpopulációk kezdenek helyreállni, de akár évtizedekbe is telhet, amíg visszatérnek a korábbi egyedszámhoz. A denevérvédő szervezet lámpákat állított fel az állatok telelőhelyeinek közelébe, hogy több rovart vonzzanak oda, és így jól lakjanak az állatok. Más természetvédő csoportosulások azon ügyködnek, hogy elhagyott bányák szellőzését próbálják megváltoztatni, hogy a denevérek számára kedvezőbb legyen a hőmérséklet. Eközben a fehérorr-szindrómát okozó gomba tovább terjed az Egyesült Államok nyugati részén, például Kaliforniában, Amerika kiemelten fontos mezőgazdasági régiójában.

Az amerikai járvány idején a populációk csökkenésére az 1976 és 2013 között gyűjtött denevér-adatbázis adataiból következtettek, 6 észak-amerikai denevérfajt és 10 európai denevérfajt érintett súlyosan a kór. A betegség megjelenése előtt a kolóniák Észak-Amerika keleti részén 10-szer nagyobbak voltak, mint Európában, de ez drasztikusan visszaesett. Mind a 6 vizsgált észak-amerikai faj kihalásközeli állapotba került, a legsúlyosabban az északi hosszúfülű-denevért érintette a betegség. Azokban a megyékben, ahol a denevérpopulációk száma drámaian visszaesett, 8 százalékkal nőtt a csecsemőhalandóság és a születési rendellenességek száma. A más okból bekövetkező halálozások mennyisége nem nőtt. Az egészséges denevérpopulációkkal rendelkező régiókban ugyanezek a számok nem változtak.

Paul Ferraro, a Johns Hopkins Egyetem kutatója szerint a csecsemők betegségei és a denevérek kihalása közötti összefüggések feltárása az eddigi legmeggyőzőbb bizonyíték, ami képes összekapcsolni a gazdasági és egészségügyi hatásokat a vadon élő fajok elvesztésével. A denevérek ugyanis ingyenes és természetes kártevőirtók. Ha azonban nincsenek jelen, a gazdáknak be kell iktatni a rovarirtó szereket. A betegség megjelenésének első évében egy kilóval több rovarirtót permeteztek szét négyzetkilométerenként, öt évvel később 2 kilogrammal többet, mint korábban. A peszticidek és más mezőgazdasági vegyi anyagok súlyosan károsítják az emberi szervezetet, és hiába vannak szabályok, mérések és biztonsági irányelvek, a mezőgazdasági dolgozók és a permetezett területek közelében élők továbbra is veszélyeztetettek, hiszen a szél elfújja a vegyületeket, vagy a talajvízbe kerülnek. Epidemiológiai vizsgálatok a vegyületeket összefüggésbe hozták a csecsemők és gyermekek fejlődési problémáival.