2026 sem a béke éve lesz
A második világháború óta nem volt példa ennyi egyidejű háborúra, amelyek főként Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrikában koncentrálódnak. 2025 megmutatta, hogy a nemzetközi rend válságban van.
Az orosz-ukrán háború az év első napjaiban sem szünetelt. 2026. január 1-jén az orosz hadsereg lőfegyverekkel, rakétás tüzérséggel és különböző típusú drónokkal támadta meg a régió településeit. A harcok nem egy egyértelmű frontvonal mentén folynak, hanem egy széles zónában, ahol az orosz rohamcsapatok összecsapnak az ukrán fegyveres erőkkel. Ez a terület egy 5-20 kilométeres sáv mindkét oldalon. Az ukrán hadsereg sem volt tétlen, drónokkal támadtak egy orosz finomítót.
2025 júniusában Izrael és Irán közvetlen fegyveres konfliktusba keveredett, ami közvetlen légicsapásokkal, rakétatámadásokkal és drónhadjáratokkal járó harcokhoz vezetett. A harcok során mindkét fél csapásokat mért a másik területére: Izrael célba vette iráni nukleáris és katonai létesítményeket, Irán pedig ballisztikus rakétákat és drónokat lőtt Izrael városai felé. Egy ENSZ-közvetítette tűzszünet 2025. június végén életbe lépett. A harcok nem folytatódnak nyíltan, de a feszültség magas, a helyzet törékeny maradt.
Az Afrikában dúló polgárháborúk viszonylag kevés figyelmet kapnak a nemzetközi sajtóban, annak ellenére, hogy jelenleg is a kontinens egyik legvéresebb polgárháborúja dúl Szomáliában. A szegénységgel és éhezéssel küzdő ország területén az 1990-es évek eleje óta a kormányerőkön kívül számos helyi hadúr osztozik, a kétezres években pedig megjelentek az iszlamista szélsőséges csoportok is, mint az al-Shabaab és a húti lázadók. Izrael 2025-ben elismerte az északi szakadár Szomáliföldet, ami éles nemzetközi és belpolitikai reakciókat váltott ki és felveti a dominó-effektus kockázatát, hogy más afrikai országokban is előjöhetnek elszakadási törekvések.
Hosszú évtizedek óta szálka Kína szemében, a formális az országhoz tartozó Tajvan, amely a gyakorlatban önrendelkezést gyakorol. Peking időről időre burkolt, vagy kevésbé burkolt módon emlékezteti, akár katonai erő demonstrációjával is, hogy a sziget továbbra is Kína része. A függetlenség kikiáltásával Tajvan a legrosszabb esetben háborúba sodorná magát, de a legjobb esetben is tengeri és légi blokádokkal, kibertámadásokkal, gazdasági nyomásgyakorlással kell szembenéznie. Tajvan törekvéseinek diplomáciai és katonai támogatója az Egyesült Államok, ami tovább bonyolítja az így sem egyszerű helyzetet. A teljes háború nagy kockázat mindkét félnek, ezért a stratégia az elrettentés, a nyomásgyakorlás, és a pozíció erősítése.






